Vendégkönyv

Tisztelt Látogatóink, kedves leendő és már kezelt Pácienseink!

Ezúton szeretnénk felhívni figyelmüket és kérni Önöket arra, hogy szemészeti jellegű panaszaikat illetve általános egészségi állapotukra vonatkozó kérdéseiket Online ügyfélszolgálatunkon keresztül tegyék fel. Ebben az esetben személyre szabottan kaphatnak választ kérdéseikre anélkül, hogy nyilvánossá tennék magán jellegű szemészeti problémáikat.
Kérjük Önöket, hogy Vendégkönyvünket tekintsék egy fórumnak, ahol megoszthatják egymással Klinikánkon szerzett tapasztalataikat, élményeiket; véleményt formálhatnak az egyes eljárásokról, megelégedettségük mértékéről, beszámolhatnak a műtét utáni eredményekről.

Köszönettel

Focus Medical

Hozzászólások

Kedves Mindenki! 2010.Április 1-én volt PRK lézeres szemműtétem. Előtte a bal szemem -7.50 volt a jobb pedig -6.50, szóval elég rosszul láttam.6 éves korom óta hordtam szemüveget,és 15 éves korom óta hordtam lágy kontaklencsét. Most 21 éves vagyok. A műtéttől nagyon féltem, a műtőbe is sírva mentem be. Mikor bekisértek felkelett vennem 1 ilyen pongyolát, lábzsákot, és a hajamra is tettek 1 zsákot. Utána belekellet ölnöm 1 székbe ahol kaptam szemcseppeket. Majd le kellet feküdnöm 1 olyan ágyféleségre mint a masszázs ágy.(elég kényelmes volt).Majd Dr. Fodor Erzsébet elkezdte a műtétet.EGYÁLTALÁN NEM ÉREZTEM SEMMIT!!!!kb 8 perces volt. Amikor felültem LÁTTAM!!! Le tudtam olvasni az órát is. Nagyon boldog voltam, meg is öleltem a doktornőt, és az aszisztens nőt is. :) Amikor haza mentem nem is fájt a szemem.Másnap 1 kicsit kellemetlen volt, de nem volt vészes. A harmadik nap amikor vissza mentem kontroll vizsgálatra és ott levették a védőlencsét, utána 1 kicsit kellemetlen volt, olyan volt mint ha valami benne lett volna a szemembe. Április 8-án amikor vissza kellett menni az 1 hetes vizsgálatra, minden rendben volt, kaptam még szemcseppeket. El kell mindenkinek mondanom, hogy nagyon jól látok, még nem 100%-kos de hiszen csak nem rég volt a műtét, de majd ki fog alakulni. Ezúton is szeretném megköszönni a Focus Medical klinika dolgozóinak és Dr. Fodor Erzsébetnek, hogy ilyen kedvesek voltak velem, és hogy törődtek velem. Nagyon köszönöm!!! Mindenkinek ajánlom ezt a műtétet, mert megéri, ez 1 életre szól!!!!

Hallo Dorina, nekem is hasonló dioptrám van. Még nem voltam vizsgálaton, információt gyűjtök. Hogyhogy PRK-d volt magas dioptrával? Vékony volt a szaruhártyád? 100%-os lett a látásod a PRK után? Mikorra? És közelre mikorra láttál jól? Azóta van mellékhatásjellegű panaszod? Köszi a választ! Minden jót! Üdv L.Éva

Kedves műtét előtt állók! Nekem Júliusban lesz 2 éve, hogy műtötték a szemem IntraLasik-kel a bal -6, a jobb -7-es volt. A műtét után azonnal láttam, és azóta sincs semmi gond a látásommal az egyik szememet 110, a másikat 100%-osra sikerült megcsinálni. 13 éves korom óta hordtam szemüveget, 26 évesen műttettem meg, és mondhatom, hogy mióta rendesen látok teljesen újjászülettem! Bár nagyon féltem a műtéttől, és nagyon sokáig gondolkodtam, hogy bele merjek-e vágni, utólag mondhatom, egyetlen pillanatra sem bántam meg a döntésemet. Egyáltalán nem éreztem semmi fájdalmat a műtét alatt, és utána sem, viszont napról napra lett egyre jobb a látásom! Ezúton is köszönök mindent Dr Fodor Erzsébetnek, és a többi focusos doktornőnek, és aszzisztensnek!!! Üdv: Heisz Éva

Halló kedves Heisz Éva! Nekem is hasonlóak a paraméterek, de még műtét előtt állok. Neked jó volt a szaruhártya vastagságod és a szemátmérőd, hogy 0-ra ki tudták hozni a javulást? Még nem döntöttem, hova megyek, mert még szoptatok és infót szeretnék gyűjteni a tapasztalatokról. Neked van-e valamilyen mellékhatás azóta? Mikorra láttál jól messzire tökéletesen és közelre? Üdv Éva

Két hete műttettem meg a szemem, és egyetlen percét sem bántam meg; olyan CSODÁT kaptam, amelyet csak az tud értékelni, akinek volt már baja a látásával. Ezúton köszönöm a Klinika dolgozóinak kedvességét és törődését. Ajánlom a kezelés előtt állók figyelmébe a következő oldalt, ahol megírtam látásjavító szemműtétem történetét: http://intralasikmutet.blogspot.com/ Remélem, hogy a blogom mást is hasonló döntésre juttat, és nyaralás, nagyobb lakás, jobb autó stb. helyett a lézeres korrekciós műtétet választja. Üdvözlettel, RX

Csak pár napja, hogy Intralasik látásjavító beavatkozást végeztek a szememen, de gondoltam, amíg friss az élmény, megosztom veletek a tapasztalataimat. 28 éves vagyok, asztigmiám volt.( Cilinder j: -2,25, b: -3,25)5 éves korom óta viseltem szemüveget. 2010. Februárjában merült fel bennem a lézeres szemműtét gondolata.Ekkor jelentkeztem be egy alkalmassági vizsgálatra a Focus Medicalhoz, amit március 3-án el is végeztek, és alkalmasnak találtak az Intralasik elvégzésére. Engem egyedül ez a fajta beavatkozás érdekelt. 2010 Április 29-re beszéltük meg a műtét időpontját. Közben többször merültek fel bennem kérdések, amikre készségesen válaszoltak emailben is a Focus-os kollégák, minden kételyemet eloszlatva. A kezelés napján még egy kontrollvizsgálat történt. A vizsgálatot és papírmunkát követően megkaptam a xanax tablettát, (bár páromnak nagyobb szüksége lett volna rá:-), egy félórás várakozást követően-mely alatt átolvastam, mi is fog történni velem pontosan a kezelés alatt-bekísértek a műtéti előkészítőbe, ahol „beöltöztettek”: sterilsapka, köpeny, lábzsák. Majd többször érzéstelenítő szemcseppeket kaptam, ott még az aszisztenstől kaptam nyugtató szavakat, bekenték fertőtlenítővel a szemem környékét, majd bekísértek a műtőbe. Le kellett feküdni az első ágyra, ahol a szemre helyezték azt a bizonyos vákumos gépet, ami megtartja a szemgolyót, amíg elkészítik a lebenyt. Az egész beavatkozás alatt ez volt az egyetlen, amikor kellemetlenséget éreztem feszítő nyomás formájában, de olyan hamar végeztünk ezzel, hogy nem volt kibírhatatlan. Ezután át kellett feküdni a másik ágyra, ahol magát a beavatkozást végezték, egy villogó narancsszínű fénybe kellett nézni végig, hallani lehetett a lézer kattogását, de ezen kívül sem fájdalmat, sem kellemetlenséget vagy egyebet nem éreztem. Mindvégig a doktornő folyamatosan informált, hogy milyen fázisban van a kezelés. Amikor végeztünk, felülve olyan volt a látásom, mintha zsíros, koszos szemüvegen keresztül néztem volna keresztül, amire mondták hogy néhány órán belül kitisztul majd. Így is volt. Néhány perc pihenés után megkaptam a zárójelentést, majd nagy mosollyal a számon távoztunk a klinikáról. 2 órával a műtét után megkezdtem a szemcseppek alkalmazását, az első nap óránként kellett csepegtetni. Amikor hazaértem pihentem kicsit, ez alatt kb. 2 óra káprázott a szemem, amikor csukva volt, ez azóta nem fordult elő. Addigra teljesen ki is tisztult a látásom, estére élesen láttam a tévét, ami nagyon nagy öröm volt. A másnapi kontrollon azt mondták, hogy a jobb szemem 150 százalékosra, a másik 100 százalékosra sikerült, nagyon örültem, hogy a legalsó sort is gond nélkül olvastam el! Esténként még a fények „szőrösek”, vagy udvaruk van, de azt mondták, hogy ez teljesen normális. Tudom, hogy még kevés idő telt el a beavatkozás óta, és még stabilizálódnia kell a látásnak, de biztos vagyok benne , hogy jól döntöttem, és abban is hogy újra az Intralasik mellett döntenék. Néha reggelente még automatikusan fel akarom rakni a szemüvegem, amikor rájövök, hogy anélkül is élesen látok! Köszönöm a Focus Med profi csapatának, jó munkát a továbbiakban is, és bátorságot, akik még a döntés előtt álltok!!

Kedves Focus Medical úgy értesültem, hogy akinek heges a szeme annak nem végezhető el a műtét.. nekem a jobb szemem több mint 2 éve fekélyes volt és mára már csak egy kis heg van a pupillám felett. kontaklencsés vagyok és sajnos sokszor begyullad tőle a szemem de muszály vagyok hordani mert a munkám megköveteli... előre is köszönöm a segítségeteket..

Általános harmadik osztályában kezdődött a szemem romlása, és ha úgy számoljuk, fél életemben szemüveget hordtam, egyre erősebbeket, míg a szemüveg nélküli bármely cselekvés rendkívül veszélyes lett volna, hacsak nem teljesen ismert környezetben voltam(lsd otthon). Mikorra odajutottunk, hogy lássunk neki, a bal szemem -12-es volt cilinderekkel együtt, és ez sok félelemre adott okot. A fájdalom és zavarmentes, szakszerű vizsgálat, a barátságos, emberközeli hangulat, és a hír, hogy igen, műthető, mind megkönnyítették, hogy repüljön az idő a műtétig, és utána is, a gyógyulás időszakában. Nem hiszem, hogy el fogom felejteni, milyen érzés volt kisétálni az ajtón, először viselve rendes napszemüveget, mindenféle látássegítő eszköz nélkül. És sosem felejtem el az első ébredéseket, mikor is a világ nem azután került helyére, miután feltettem a szemüveget, mert immár saját magam láthattam mindent. Külön köszönetet szeretnék mondani Dr. Kónya Zsuzsannának, aki ez első pillanatoktól az utolsó kontrollig végigkísérte a folyamatot, és legalább annyira örült a gyógyulásnak, mint én. Az élet humora, hogy a rosszabbul látó szemem immáron lekörözi bárki egészséges szemét a maga 110%-val.

Sziasztok!! Nekem 2002-ben volt a szemműtétem a Focus Medical-nál!! -5.5 és cilinderes volt mind a két szemem!!Teljesen meggyógyult,azóta sincs semmi problémám vele!!!13 éves koromtól 27 éves koromig viseltem azt a fránya szemüveget. Zavart a munka,sportolás közben,rossz időben ha bementem vhová egyből bepárásodott,és nem láttam semmit,de ha levettem akkor sem. Életem egyik legjobb döntése volt ez a műtét,és ajánlom mindenkinek,aki más életet akar élni!! Köszönet,és üdv mindenkinek:Végh Tamás

Napra pontosan fél éve volt a PRK műtétem. Ezúton szeretném megköszönni mégegyszer a FM összes munkatársának a segítséget! Külön köszönet Hrubos Beának a nyugtató szavakért és a kérdéseim precíz megválaszolásáért! :)

2008 nyarán volt PRK műtétem (azelőtt mindkét szemem -3,5-ös volt) és a műtét után 150%-os lett a látásom, tehát még jobb is volt, mint amire számítottam. Ez azonban sajnos nem tartott sokáig, mert pár hónapja észrevettem, hogy újra nehezen látok távolra, és ezért egy optikai üzletben megvizsgáltattam a szememet, és meg is állapították, hogy visszaromlott a látásom. Most -0,5-ös lett a szemem!!! Pedig még csak 2 év telt el a műtét óta! És a romlás nem csak 0,5-ös, hiszen előtte 150%-os volt a szemem! És ki tudja, hogy még meddig fog tovább romlani! Nagyon csalódott és szomorú vagyok, mert én nem 2 évnyi éles látásra gyűjtögettem a 206 ezer Forintot!!! Azt hittem, hogy az eredmény tényleg végleges lesz, vagy legalábbis évtizedekig tart! Kár, hogy ilyen esetben nem vállalja a klinika, hogy újra megműtsenek kedvezményesebb áron!

Sziasztok! Megosztanám veletek én is a tapasztalataimat. Engem 11.-én műtöttek IntraLasik eljárással, hát mondanom sem kell fantasztikus volt mosolyogva mentem be és úgy is jöttem ki:) semmi fájdalom, semmi kellemetlenség nincs ha mindenki követi az utasításokat. A tapasztalatom a műtét közben mintha egy diavetítés kezdete lenne színes fényekkel, foltokkal. Most már 4napos a szemem és meglepően jól látok, első naptól kezdve tv-zek, számítógépezek a doktornő ajánlására:) egyszerűen fantasztikus érzés, leírhatatlan, hogy szemüveg vagy lencse nélkül így lát az ember. Remélem a továbbiakban is minden kontrollnál rendben találnak mindent, csütörtökön megyek is... pici mosódottság van de ha fókuszál az ember minden kitisztul, az élesség meg idővel, dehát ennyi nap után még nem is várja el az ember. Egyszóval mindenkinek csak ajánlani tudom, félni nem kell, hiszen nincs miért! :)Szeretném megköszönni mindenki a kedvességét, segítségét, akikkel kapcsolatba kerültem az elmúlt időben a vizsgálatok és a műtét által.

Sziasztok! nekem 2009 decemberében volt intralasik műtétem és mondanom sem kell nem kevés ideig gyűjtöttem fél millió forintot. nem telt el egy egész év és a bal szememmel már észrevehetően gyengébben látok.pedig csodás volt ez az év hogy tökéletes volt a szemem.én azt mondtam hogy ha 5 évig tart csak ki az éleslátás nekem az is megéri mert nem kell kontaklencsével és szemüveggel bajlódni.de kezdek csalódni hogy rosszabb lesz. üdv:gyulai

Szerintem a klinika ilyen esetekben köteles lenne garanciát vállalni és ilyen gyors romlás után (nálam is ugyanez a helyzet) kötelesek lennének kárpótlást nyújtani!!!!! Én ezt nagyon-nagyon igazságtalannak és rablásnak tartom! 1-2 évi éleslátásért miért fizessünk több százezer Forintot?????!!!!!

Szeretném én is megosztani veletek az én élményeimet.Nagyon magas dioptriáim voltak, egyik szemem 6,75, a másik 11 dioptriás volt.Aki hasonló rossz szemmel él, az tudja, hogy ilyen szemekkel már minden csak foltokban látszik, még a lakásban sem lehet közlekedni szemüveg nélkül és sorolhatnám a számtalan nehézséget. Fél éve volt az Intralasik műtétem, minden remekül sikerült! 0 dioptriám van, semmilyen korrekcióra nem szorulok, jelentősen jobban látok, mint régen kontaktlencsével, illetve szemüveggel.Semmi problémám nem volt a műtétet követően sem, rohamos volt a változás, és az elmúlt fél év alatt is még tökéletesedett a látásom.Igazából csodaként élem meg még mindig, és leírhatatlan boldogság önt el, amikor csak ráeszmélek, hogy milyen szuper a látásom. Nagyon sokszor előfordul, hogy megyek az utcán valakivel és messzebbről már el tudok olvasni valamit, mint a mellettem lévő, jó szemű ember, és ekkor mindig megjegyzik, hogy "te aztán tényleg jól látsz":)))Azt hiszem azoknak, akiknek ilyen rossz a látása, mint nekem volt, egyértelműen megéri a műtétre áldozni!Nagyon köszönök mindent a Focus Medical egész csapatának, kivétel nélkül mindenki úgy foglalkozott velem minden alkalommal, mintha én lennék az egyetlen, akivel foglalkozni kell, azt gondolom, valahol itt kezdődik, pontosabban EZ a szolgáltatás és a profizmus!Külön köszönet Dr. Kerekes Julianna doktornőnek,akitől mondhatom, hogy új életet kaptam, és aki velem együtt örült minden alkalommal a sikernek!Szabó Franciska

Sziasztok! Szemműtétre alkalmas a szemem, mindkét eljárással PRK és IntraLasik. Tudnátok tanácsot adni, IntraLasik eljárással szimpatizáltam, de a lebenyleválás megijesztett. Illetve, meddig nem dörzsölhetem meg nyugodtan a szemem?:) Minden tapasztalat érdekel. Előre is köszi a segítséget. Üdvözlettel:)

Szia! Nekem február 15-én volt intralasik műtétem. Én is féltem a lebenykészítés miatt, a műtét 2. vagy 3. éjszakáján véletlenül meg is dörzsöltem a szemem álmomban, de semmi probléma nem volt. Első éjszaka nagyon kell vigyázni, inkább csak hanyatt fekve aludni, de a második éjszakától ha véletlen odakapsz, nagy baj már nem lehet. Persze ettől függetlenül vigyázni kell, és kerülni a dörzsölést :) A lebenyből már a kezdet kezdetén sem látszott szinte semmi, tökéletesen visszaillesztik, még annyi se látszik mint egy kontaktlencsével. Én mindenképpen ezt az eljárást ajánlom, mert sokkal kevesebb a kellemetlenség, illetve nincs is, és így nyár felé az sem mindegy, mennyi ideig kell kerülni az uv sugárzást :) Sok sikert, és mielőbbi éleslátást!

Szia Anikó! Köszi a tanácsot.:) Remélem a Te szemeddel minden rendben. Most már, hogy lassan letelik a 2 hónap, ugyanúgy tudsz a szemedhez nyúlni, mint régen? Tehát nem kell attól rettegni, hogy bármi baj történik a lebennyel, sminkelhetsz, úszhatsz, meg is vakarhatod a szemed? :)))) Köszi a választ előre is:))

Szia! A szememmel minden rendben, a legutóbbi kontrollon mindkét szemem 110%-os volt, a 2 együtt 150! :) Hát ugyanúgy nem dörzsölöm, mint régen, de csak elővigyázatosságból. Ha pl. belemegy valami, semmivel sem kellemetlenebb, mint régen volt. Sminkelni már sminkelek, azt is óvatoson mosom le, de a sminkelés még nem a régi a műkönnyek miatt, ugyanis azok megáztatják a szemceruzát, így sokszor inkább nem is sminkelek, vagy csak szolidan :) A lebenyt már másnap el is felejtettem, egyszerűen semmi nem látszik belőle, és érzetre is olyan, mintha soha nem műtöttek volna. Sőt! Az erek a szememről szépen lassan múlnak, amit még régebben a kontaktlencse okozott.. Egy kicsit az árnyoldalról is: a műkönnyet szinte önteni kell a szemembe, mert nekem nagyon szárad, de csak ha nem figyelek oda a rendszeres műkönny adagolásra. (sokat ülök gép előtt, és sokat vezetek is) De minden apró kellemetlenség eltörpül az érzés mellett, amikor sétálsz egy parkban, és látod az összes levelet és fűszálat! :)

Szia, A lebeny utána teljese visszaforr ? Meddig kell konkrétan vigyázni a szemdörzsölésre? Értem hogy első nap nagyon , de utána? Azért mosakodás közben csak megdörzsöli az ember egy kicsit a szemét, vagy legalábbis én megszoktam. Nekem már van időpontom a műtétre, de ettől nagyon félek. köszi Erika

Szeretnék érdeklődni az IntraLasik műtéttel kapcsolatban. Olvastam a lebenyleválás veszélyéről. Mikor következik ez be? Meddig nem szabad a szemet dörzsölni? Sminkelni mikortól szabad,hisz maga a sminklemosás is dörzsölésnek számít. Én hason alszom, fejemet a párnába fúrva, műtét után ez meddig NEM lehetséges? Mikortól nem kell félni, hogy véletlenül elmozdul a lebeny, ha megvakarom, megdörzsölöm stb. Köszönöm a választ! Üdvözlettel: Szilvi

Szia! Neked is válaszolok, mint frissen műtött :) Ezeket a kérdéseket én is feltettem, és azt mondták, a lebeny nem tud leválni, maximum egy nagyon nagyon komoly irányú oldalütés hatására, de ha ez bekövetkezik, akkor kisebb gondod is nagyobb lesz a lebenynél.. De még ha így is lenne, akkor is minden további nélkül visszaillesztik az elmozdulást, pl. ha első este "meggyűrődik", mert mégis megdörzsölted a szemed. De hidd el nem fogod, én is alig aludtam első pár este, mert ettől féltem :) A hason alvást nem nagyon javasolják eleinte, de saját tapasztalatból mondom, hogy úgysem fogsz úgy, mert nem lesz kényelmes. Sminkelni azt hiszem hogy 1 másfél hónapig nem tanácsos, de igazából szintén tapasztalat, hogy fölösleges is ennyi szemcsepp mellett, mert úgyis lefolyik, ill. összeragadnak a szempilláid már pusztán a szemcseppektől is. Finoman nedves törlőkendővel lehet törölgetni a szempillákat, ill. a szem környékét, dörzsölés nélkül.

Szia, Bár már kicsit régiek a kommentjeid, de úgy látom, Te sokaknak válaszoltál az intraLasikkel kapcsolatos kérdéseikre, így szeretnék tőled kérdezni. Én is intraLasiket szeretnék, mert magas a dioptriaszámom (-9) Remélem alkalmas lesz a szemem. Néztem is youtube-n ilyen eljárást. Az egyetlen dolog, amit ilyesztőnak tartottam benne, az számomra egyáltalán nem a lebeny meg ezek a dolgok voltak, hanem az az eszköz (ez lenne a vákumgyűrű, vagy az más?)amivel megtámasztják a szemgolyót. A szemterpeszt is alapból félelmetesnek találtam, most már egyáltalán nem félek tőle, mert ez még attól is durvább. Ezt Te, például, amikor műtöttek, mennyire érezted? És ugye könnyen eltudják távolítani utána? Valamiért engem a kezelés nem riaszt, a lebeny felnyitása kifejezetten tettszett, de a műtéthez használt támasztó eszközök kicsit ilyesztőek, igaz, amikor még csak olvastam az eljárásról, akkor már selytettem, hogy ettől fogok leginkább félni. Szóval a kérdésem az, hogy ezen eszköz mennyire volt érezhető, és ugye utána könnyen kiveszik? Egyáltalán, milyen érzés az, amikor az embernek úgy kitámaszthatják a szemét? Előre is köszi, ha válaszolsz.

Szia nekem most volt IL mütétem Németországban (ott lakom)nekem azt mondta az orvosom ,hogy egy hét után szabad sminkelni, jó azért óvatosan és ne vidd túlzásba szia üdv.EVE

Sziasztok! Nekem 10 hónapja volt PRK műtétem. A műtét jól sikerült,jó érzés tisztán látni.Nagyon vigyázok a szememre, minden utasítást betartok de 2 hete elmentem bowlingozni és a pálya UV fénnyel volt kivilágítva. A többféle világítás miatt sajnos nem vettem észre.Nem tudom,hogy károsította a szemem vagy sem de nagyon megijedtem.Azért írtam le ezt ,hogy figyeljetek oda hová mentek be! Szórakozóhelyeken sajnos előfordul még mindig ez a világítási forma.Pedig az "egészséges" szemet is károsítja! Üdvözlettel: Gyöngyi

Üdv, IntraLASIK műtét után a levágott lebeny visszaforr a szemen? Amit visszahajtanak a szemre a beavatkozás végén. köszönöm, Pirosalma

Sziasztok! IL műtét után vagyok 1 hónappal. Szerencsére minden ok, jól látok:) Már érheti víz a szemem, a kérdésem az lenne, hogy sminkelés után (azt mondták lehet, bár várok vele pár hetet még), fő az óvatosság, szóval majd ha sminkelek a szemhéjamat bekenhetem-e alapozó krémmel, ami ugye vízszintes, óvatos mozdulat.Ti hogy oldottátok meg?:) Óvatos, függőleges mozdulatokkal lehet lemosni vízzel a sminket vagy használhatok sminklemosót (krém) és mennyire gond ha véletlenül belemegy a szemembe? Előre is köszi a tanácsokat!:-) Ui:Más fórumokon olvastam néhány kimondottan rossz véleményt az IL műtétről. Azt írták, hogy ha pl véletlenül belekapsz a szemedbe vagy pl egy kisgyerek belekap, akkor elmozdulhat a lebeny? Ez mennyire igaz?

sziasztok! Azt szeretném kérdezni, hogy enyhe horizontális nystagmus kizáró tényezőt jelent-e a kezelésnél. Köszönöm

Tisztelt Focus Medical! Olyan kérdésem lenne Önökhöz,hogy javasolják e a műlencse beültetést annak akinek konkrétan nincs szürkehályog problémája csak dioptria javítás céljából.Mivel az én szaruhártyám vékony így már 2 helyen is nem ajánlották nekem a lézeres szemműtétet.A jelenlegi dioptriá:J:-9,50,B:-6,0. Várom válaszukat! Köszönettel Huszár Nikolett

Sziasztok, Én 20 éves vagyok, sajnos jelenleg 9 dioptriát hordok. (J: 8,75 B:9,25)KB. 2 év múlva tervezem a műtétet, amikor dolgozni kezdek, mert addigra lesz rá pénzem, amit nem is bánok, mert lehet hogy most még kicsit fiatal lennék hozzá. Azt szeretném kérdezni, hogy hány éves kortól ideális megműttetni? Lehet-e már a 20-as évek elelyén? Valószínűleg intraLasic módszerre lesz szükségem, mert magas a dioptria számom. Engem nem zavarna, ha nem lenne tökéletes a látásom, ha már csak pár dioptriát javítanának, nekem már az is kész csoda lenne. Azoktól, akik már átestek a műtéten, szeretném kérdezni, hogy hosszú távon nem maradnak-e utána kellemetlenségek, pl. túlzott fényérzékenység stb. És milyen szövődményei lehetnek a műtétnek? A válaszokat előre is köszönöm.

Szia! Mint a témához nem annyira értő, de 3 hónapos PRK-s tudom elmondani az én tapasztalataimat. Az én kiinduló dioptriáim is a tiedhez hasonlóak voltak. Az, hogy milyen eljárással műtenek az elsősorban attól függ, hogy mire vagy alkalmas és nem a dioptriától, másodsorban a pénztárcád függvénye is. Én pl. IntraLasikot szerettem volna, de csak PRK-ra voltam alkalmas, de ugyanolyan sikerrel kezelnek magas dioptriát PRK-val is. Aki rosszul lát, és tényleg rosszul lát, az érti mit jelent -9 dioptria és a nagy semmit látni szabad szemmel. Egy normális szemüveget nem tud csináltatni az ember. Nekem azt jósolták, hogy max 1-1,5 dioptria maradhat, ami a mindennapi életben nem fog zavarni csak vezetéshez kell majd szemüveg. Ebből lett most 110%!! :) A műtétet 18 éves kor alatt nem végzik el, utána is csak akkor (és ez tényleg fontos), ha legalább 2 éve nem változtak a dioptriáid. A műtét utáni egyéni reakció mindenkinél más. Az első három nap valóban nem piskóta, de végig kell aludni néhány altatóval. Akkor én nagyon szenvedtem de már tudom milyen jó látni, ennek érdekében bármikor bevállalnám, sőt, javaslom is mindenkinek a műtétet, aki megteheti! Nekem kb. egy hét volt a fényérzékenység, azóta semmi, éjszaka is tökéletesen látok/vezetek.

Sziasztok! Októberben lesz Intralasik műtétem. Eddig sok mindent olvastam és hallottam is róla, és abszolút a műtét mellett döntöttem. Most, ahogy olvasok egy-két hozzászólást, kicsit kezdek parázni.... Mi az, hogy a lebeny leválhat, meg lebeny így, lebeny úgy..... kezdek ettől egy kicsit megrémülni! Kérlek írjatok, hogy csak sokszor olvastam, vagy a műtét után életem végéig a lebenyről fog szólni az életem? Köszönöm előre is a segítséget!

Szia Szilvi. Ha megadod az email címed akkor többet is leírok most csak annyit, hogy engem nemrég intráztak, elég magas dioptriával, és nagyon jó az eredmény. Ami a lebenyt illeti 2 hónapig kell rá vigyázni nem szabad dörzsölni, nem szabad,hogy belekapj meg ilyen általános dolgok, Mennyi a dioptriád? hányéves vagy? Mondom e-mailcímedre többet is írhatok. Megoszthatom részletesen a tapasztalataimat. Üdv:Laci

Szia Laco! Most kaptam időpontot IntraLasik-ra (jan. 30.)a társklinikájukon, és engem is nagyon érdekelne a Te tapasztalatod erről az eljárási módról. Az én dioptriám: -6,5 mindkét szememen. Kérlek, ha nem gond, meséld el az eddigi tapasztalataidat! Előre is nagyon köszönöm!

Szia Szilvi. Nyugi nem lesz gond az első 2 hóanpban kell a lebenyre vigyázni, nem szabad dörzsölni, meg smink, de ezt úgyis elmdonják. A naptól kell inkább "félteni" óvni a szemet és kerüld fél évig a szolit. Engem is nemrég intráztak, mags dioptriával és Kitűnő eredménnyel. DE ha akarod leírod az email címed részletesen megosztom veled a fejleményeket, tapasztalatokat. Bármilyen kérdésben szívesen segítek. Üdv: Laci

Szia Laci, Ha nem gond, én is szívesen olvasnék a tapasztalataidról. Az e-mail címem: nmarti91@gmail.com lesz néhány kérdésem is. köszönöm.

Szia laci én is szívesen olvasnék a tapasztalataidról légyszi küld el köszi e-mail:zsoca1222@gmail.com en is szeretnek elmenni egy iylen műtetre

Szia Laci! Nagyon köszi, várom a tapasztalataidat: vargaszilvi1@freemail.hu 33 éves és -2.5 a dioptriám. Még egyszer köszi és várom a leveled! :) Szilvi

Szia Laci! Érdekelne a véleményed a FEMTO kezelésről, mert kb 1 hónap múlva mennék ilyen műtétre! Köszi! e-mail cím. kovacsgyongyi01@gmail.com

Üdvözlöm László! Nekem 2 hónap mulva lesz HD FEMTO IL műtétem. A szemem + diopriás. Kicsit félek csak a műtéttől, de annál jobban várom az eredményt. Esetleg ha van valami véleménye én is szívesen elolvasom. Kérem, erre a címre írjon: romhanyine.e@freemail.hu Köszönöm: Üdv Erás

Nekem az lenne a kérdésem, hogy tényleg csak úgy csinálják meg a műtétet, ha legalább 2 éve nem romlott a szemem?

Sziasztok! Engem az érdekelne hogy a PRK műtéttel megszűnik e a kancsalság?Van e valakinek erre vonatkozóan bármilyen tapasztalata?Ha ezzel a műtéttel nem szüntethető meg akkor hol végeznek ilyet és mennyibe kerül!Előre is köszönöm az információkat!

Nekem 2010. április 15-én volt a PRK műtét mindkét szememen(-1,75/-1,75). MásFél éves(1,5) tapasztalataim alapján nagyon elégedett vagyok a műtét eredményével. Tökéletesen látok. Életem talán legjobb döntését hoztam meg, sosem bántam meg,h.a műtét mellett döntöttem.Bárkinek akinek egy kis bátortalanság környékezi,azoknak csak ajánlom gondolkozzanak azon el h.a műtét után egy teljesen új világ volt megnyilni számára. Én képes voltam közel 1500 km_et is utazni ezért a műtétért,és utazom azota is a kontrolok miatt, mivel én Romániábol vagyok.Egy másodpercig sem bántam meg.Hihetetlen magabiztosság és kedvesség fogadja az embert, amitől megnyugvás fogja övezni,ami nagyon fontos.NEM éreztem,éreztették h.más országból vagyok.Mindenkinek kivánok elszántságok és kicsi türelmet a műtét utáni pár napra, ami picit kellemetlen,de majd az eredmeny feledtet.Itt köszönöm meg az akkori barátnőmnek(azóta már a feleségem) hogy mellettem volt és biztatott a nehéz pillanatokban. Sportoloként elmondhatom megváltozott az életem. 1000xer köszönom a FOCUS MEDICAL nak.

Kérem, szíveskedjenek válaszolni. lehetséges, hogy az IL után tovább romlik a szem? Illetve mikor áll helyre a végleges látás (Visus) a műtét után?

PRK műtét után milyen napszemüveget kell hordani? Az UV-szűrős napszemüvegek elég drágák... Ami nekem van, olcsó (1000-1500 Ft-os), az szerintem tutira nem UV-szűrős. Mi van akkor, ha ilyet hordok? Mindenképpen kell vennem UV-szűrőset? A Focus Med-nél mennyibe kerülnek a napszemüvegek? Vagy az benne van a kezelés árában?

Kedves Val Aki! A PRK kezelést követően a szaruhártya fénytörése kb. 6 hónap alatt stabilizálódik. Ez idő alatt az UV sugárzás kifejezetten káros, rontja a kezelés eredményét. Ezét 6 hónapig kötelező az UV szűrős napszemüveg viselése. A klinikán különböző árkategóriájú napszemüvegeket lehet venni, ami nincs benne a kezelés árában, de természetesen bármelyik optikus üzletben tud UV szűrös napszemüveget vásárolni.

Prk kezelésem volt és már az 1 hónapos kontrolon 100%-os lett a látásom, pedig -7, -8-as volt a dioptriám. Ez elváráson felüli eredmény. Jobban látok mint szemüveggel valaha. Mindenkinek ajánlom ezt az eljárást

Oldalak

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.